A masszázs egy kimerítő edzés után kétség kívül jól esik és úgy érezzük, csökken a fájdalmunkt és mintha az izmaink is könnyebben regenerálódnának. Sokan – köztük atléták és orvosok – azon az állásponton voltak eddig is, hogy a masszázs csökkenti a gyulladást, serkenti a vérkeringést és csökkenti az izomfeszültséget. De mostanáig senki nem tudta bizonyosan, miért is van a masszázsnak ilyen hatása.

A kutatók csak most értették meg pontosan, mi történik az izmokkal masszázs közben.

Az elvégzett kísérletek során az alanyoknak a kimerülésig kellett edzeniük, majd lábizmaik szövetéből 5 mintát adni, elemzésre. E kellemetlenség ellenére a kutatóknak sikerült 11 fiatal férfit találni, akik önkéntesen jelentkeztek. Az eredményeket a „Science Translational Medicine” február 1-i számában publikálták.

Az első vizit alkalmával minden jeletkező pihent állapotban lévő lábán végeztek biopsziát. A második alkalommal szobabiciklin kellett edzeniük egészen addig, míg teljesen el nem fáradtak. Ezután minden jelentkező egyik lábát 10 percig masszírozták, a másikat pedig hagyták, hogy magától regenerálódjon. A masszázs után közvetlenül biopsziát végeztek mindkét combon. További két és fél óra pihenés után egy harmadik biopsziát is végeztek, hogy lássák a folyamat időbeli lefolyását.

Megállapítást nyert, hogy az erőltetett edzés apró szakadásokat okoz az izomszövetekben, ami immunreakciót vált ki (gyulladás). Szervezetünk így próbálja a sérült sejteket megjavítani. A kutatók megvizsgálták a masszírozott és a masszázst nem kapott lábakból vett mintákat, hogy megállapítsák, pontosan milyen hatása is volt a masszőr munkájának.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a masszázs csökkentette a szervezet citokin termelését, amely kulcs szerepet játszik a gyulladás kialakulásában. A masszázs a mitokondriumot is stimulálta – azokat a sejten belüli apró erőműveket, amik a glükózt a sejtek működéséhez és javításához nélkülözhetetlen energiává alakítják. „Végülis úgy tűnik, hogy a masszázs akadályozza a gyulladás megjelenését, míg a mitokondrium működését elősegíti”, ezek következtében pedig elősegíti az izmok nagyobb igénybevételhez való alkalmazkodását, nyilatkozta az egyik kutató, Dr. Mark A. Tarnopolsky.

Dr. Tarnopolsky, a Hamilton-i McMaster Egyetem professzora elmondta, hogy a masszázs teljesen máshogy működik, mint például az Nsaids vagy más gyulladáscsökkentő gyógyszer, amik csökkentik a gyulladást és a fájdalmat, de akadályozhatják is a gyógyulást. Jellemző, hogy az emberek bekapnak egy aszpirint vagy Aleve-t az izomláz első jelére. „Vannak olyan aggodalmak, hogy hosszú távon a gyulladás gyógyszerekkel való elnyomása ellentétest hatást válthat ki.” – jelentette ki a professzor. „A masszázzsal megmarad a káposzta és a kecske is jól lakik – a masszázs elnyomja a gyulladást és segíti a sejtek felépülését.”

Citokin

„Ez egy fontos kutatás, mert ez az első alkalom, amikor sikerült kimutatni, hogy a masszázs csökkenti a gyulladást előidéző citokin termelést, aminek a fájdalom köszönhető”, mondta Tiffany Field a Miami Medical School Touch Research Intézetének igazgatója. „Több tanulmány eredményi miatt már eddig is ismert volt, hogy a fájdalom masszázzsal csökkenthető, de míg ezek a tanulmányok felméréseken alapultak, a mostani esetben először sikerült bizonyítani, hogy a gyulladást előidéző citokin termelés miatt szűnik a fájdalom.” – tette hozzá.

Egy profi masszőr igénybe vétele természetesen drágább, mint bevenni egy aszpirint. De, ahogy arra Dr. Field rámutat, a masszázs technikákat meg lehet tanulni. „A családtagok megtanulhatják, hogyan masszírozzák egymást” – mondta. „Ha meg tudják a szülők tanulni, hogyan masszírozzák a gyermekeket, a párok pedig egymást, lehet csökkenteni a kiadásokat.” Dr. Tarnopolsky azt javasolja, hogy hosszú távon a masszőr szolgáltatása kifizetődőbb, mint a gyógyszer. „Ha valaki azt mondja „Ez ingyen van, lehet, hogy használ is, de lassítja a test regenerálódását” még mindig inkább a gyógyszert választaná?” – teszi fel a kérdést. „Vagy inkább kiad pénzt egy masszázsért, ami a szervezet természetes felépülési folyamatát elősegíti, fejleszti?”

Írta: Nicholas Balakar, 2012. 02. 06., New York Times
Eredeti cikk: http://well.blogs.nytimes.com/2012/02/06/how-massage-heals-sore-muscles/
Fordította: Gerencsér Balázs